Föld árverésA Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (a továbbiakban: NFK, Szervezet) a Kormány által 2015. évben meghirdetett „Földet a gazdáknak!” Program folytatásaként nyilvános árverés keretében ismét értékesíti a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó 10 hektár térmértéket meghaladó földrészleteket.Az árverések keretében mintegy 22 ezer hektár állami földterület kerül meghirdetésre, több ütemben. Az első ütemében több mint 12 ezer hektár elsősorban szántó, rét, legelő művelési ágú földrészletet kínál az NFK megvételre.Az NFK honlapján (https://nfk.gov.hu/arveresek) közzétételre került egy részletes tájékoztató, valamint sor került az árverési hirdetmények kifüggesztésére. Az árverések időpontjáról és helyszíneiről a hirdetmények adnak pontos tájékoztatást.
2023.05.17.
Új falubusz BostánKöszönetet mondok Bosta Községi Önkormányzat képviselő testülete, valamint lakossága nevében kormányunknak, Gyopáros Alpár úrnak, Nagy Csaba országgyűlési képviselőnek, hogy támogatásuknak köszönhetően lehetőségünk volt az új falubusz beszerzésére. Köszönöm a meghívott polgármestereknek, jegyző, aljegyző asszonynak, hogy részesei voltak az ünnepélyes átadásnak. Szegediné Palotai Valéria, polgármester
Tisztelt Lakosság!A kutak vízjogi engedélyezési eljárásával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom: Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke tájékoztatása szerint a bizottság dolgozik az eljárásrend jogszabályi formába foglalásán, de addig is a legfontosabb: a házi fúrtkutak tulajdonosainak (és a külterületen 50 m-nél nem mélyebbre fúrt öntözési célú kutak esetében) egyelőre semmit nem kell tenniük. Fentiek értelmében kérem a türelmüket, amint lezárul a folyamat, tájékoztatjuk Önöket a teendőkről!dr. Aradi Krisztina sk. jegyző
2023.04.12.
Bosta Községi Önkormányzat idén is meghirdeti „A legszebb konyhakertek” programot!Részletes információ és jelentkezési lap is letölthető.
Bölcsődei támogatás - kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása. Vissza nem térítendő, maximum 40 ezer forint támogatás a 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelő szülőknek, a munkaerőpiaci visszatérés céljából.Bővebb információ a mellékelt lapon lévő elérhetőségeken.
2021.03.26.
Polgármesteri döntés született a bostai temetőben lévő ravatalozó belső tatarozásáról állagmegóvás céljából. Arégizászlót,melykb.100évesésmelyetSzabóIstvánné(egykoron31.sz.házbanlakott,maÁrpádköz4.sz.)egyzarándokútonkapottatelepülésszámára, hogy ne romoljon tovább az állapota, bekereteztük. Helyette új zászlót készült, valamint a régi szentkép is új kerettel lett ellátva.Haraszti János bostai lakos által 1941-ben adományozott két gyertyatartót is felújítottuk.